2009. október

BA szemináriumi dolgozat követelményei

Az Intézeti Tanács határozata a szemináriumi dolgozatok minimális követelményeiről.

A Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet az alábbiakban határozza meg a szemináriumi dolgozatok minimális követelményrendszerét:
(A minimális követelmény fogalma úgy értendő, hogy az alábbi elvárások bármelyikének figyelmen kívül hagyása esetén a dolgozat minősítése kizárólag elégtelen lehet.)

  • A szemináriumi dolgozat terjedelmének alsó határa 12.000 leütés.
  • A dolgozatnak legalább öt, az adott tárgyhoz kapcsolódó szekunder szöveg ismeretéről kell tanúskodnia. Ennek a követelménynek csak abban az esetben nem szükséges megfelelni, ha az adott témával kapcsolatban még nem született ennyi publikáció.
  • A szakirodalomra lábjegyzetben, végjegyzetben vagy a szövegbe ékelt zárójeles jegyzetekben kell hivatkozni.
  • A dolgozat végén feltüntetett irodalomjegyzék önmagában nem tekinthető elégséges hivatkozásnak.
  • A jegyzetekben, illetve az olvasmányjegyzékben szereplő művek bibliográfiai leírásának követnie kell a szakirodalomban használatos szisztematikus leírások valamelyikét. Elsősorban az ItK és az It jegyzetelési gyakorlatát ajánljuk.
  • A dolgozatban a szó szerinti és a tartalmi idézetek együttes aránya nem haladhatja meg a teljes szöveg 15%-át. A szövegben nem fordulhat elő jelöletlen tartalmi vagy szó szerinti idézet.
  • A dolgozatnak tartalmaznia kell egy a szerző által saját kezűleg aláírt nyilatkozatot, melyben kijelenti, hogy a benyújtott szöveg saját munkája eredménye. A másolt, internetről letöltött stb. dolgozatok benyújtása az SzMSz rendelkezéseivel összhangban fegyelmi eljárást von maga után.
  • A dolgozatot elektronikus formában (pl. doc file) is be kell nyújtani.

Kenyeres Zoltán

 TÉTELEK 2009 ősz 

1. A korszak általános jellemzői

Ajánlott szakirodalom:

- SÁRKÁNY Mihály, SOMLAI Péter, A haladástól a kontingenciáig, in  GEDEON Péter, PÁL Eszter, SÁRKÁNY Mihály, SOMLAI Péter:  Az evolúció elméletei és metaforái , Bp., 2004, 11-52.

- KENYERES Zoltán, Egy korszak geneziséről, in Uő, Korok, pályák, művek, Bp., 2004, 9-21  

2. Schopenhauer, Nietzsche

Ajánlott szakirodalom:

- NAGY Sándor, Schopenhauer, „a világosan látó pesszimista”, in Schopenhauer, A világ mint akarat és képzet, Bp., 1991, 603-633.

- SZÉLL Zsuzsa, Bevezetés, in Friedrich Nietzsche válogatott írásai, Bp., 1972, 5-42.

- GILLES Deleuze, Nietzsche és a filozófia, Bp., 1999, 296-300. 

3. Bergson, Freud, pszichoanalízis

Ajánlott szakirodalom:

- BABITS Mihály, Bergson filozófiája, in Uő, Esszék, tanulmányok, Bp., 1978, I. 136-156.

-  Sigemund FREUD, A pszichoanalízis rövid vázlata és Bevezetés a pszichoanalízisbe, in A pszichoanalízis és modern irányzatai, szerk. Buda Béla, Bp., 71-133. 

4. A dekadencia és az esztétizmus

Ajánlott szakirodalom:

- Richard GILMAN, A dekadencia, Bp., 1990, 1-86.

- Carl, E.,SCHORSKE, Fin-de-siècle-Vienna,  New York, Introduction xvii- xxx, valamint The trasformation of the Garden 279-319. (A könyv elérhető magyar fordításban is.) 

5. A szimbolizmus, a szimbólum és allegória

Ajánlott szakirodalom:

- KOMLÓS Aladár, A szimbolizmus, Bp., 1965, 5-93.

- Hans-Georg GADAMER,  A szép aktualitása, Bp., 1994, 51-62.

- Paul de MAN,  A temporalitás retorikája, in Az irodalom elméletei I. szerk. THOMKA Beáta, Pécs, 1996, 1-60. 

6. Az impresszionizmus és a szecesszió

Ajánlott szakirodalom:

- FÜLEP Lajos, Magyar művészet, Bp., 1971, 97-109.

- NYÍRI Kristóf, Az impresszionizmus osztrák filozófiája, in Uő, A Monarchia szellemi életéről, Bp., 1980, 86-107.

- PÓK Lajos, A szecesszió, Egy művészeti mozgalom történeti szerepe és esztétikája, in A szecesszió, szerk. Pók Lajos, Bp., 1972, 7-118. 

7. Nagybánya, színház, zene

Ajánlott szakirodalom:

- NÉMETH Lajos, Modern magyar művészet, Bp., 1968, 15-24.

- RÉTI István, A nagybányai művésztelep, Bp., 1994. (Több más kiadása is van.)

- IMRE Oo Zoltán, Színházi reform és recepció. Kísérlet a Thália Társaság (1904-1908) működésének (újra)értelmezésére, Theátron, 2003 tavasz, 9-16.

- BARTÓK Béla, Miért és hogyan gyűjtsünk népzenét? In Bartók Béla, válogatott írásai, s.a.r. SZÖLLŐSY András, Bp., 1956, 127-132. (Több más kiadása is van.)

- KODÁLY Zoltán, Magyar népzene, in Uő, Visszatekintés, s.a.r. BÓNIS Ferenc,  Bp., 1974, II. 134-136.  

8. A Nyugat

Ajánlott szakirodalom:

- KENYERES Zoltán, A nyugat periódusai, in Uő, Korok, pályák, művek ,i.m., 58-83.
- KENYERES Zoltán, Nyugat-legendák és az etikai esztétizmus, i.m. 84-88.
 

9. Ady Endre

Ajánlott szaikrodalom:

- KENYERES Zoltán, Ady Endre, Bp., 1998. 

10. Babits Mihály

Ajánlott szakirodalom:

- RÁBA György: Babits Mihály, Bp., 1983.
- NEMES Nagy Ágnes, A hegyi költő, Bp., 1984,
- SIPOS Lajos, Babits Mihály, Bp., 2003.
 

11. Kosztolányi Dezső

Ajánlott szakirodalom:

- RÓNAY László, Kosztolányi Dezső, Bp., 1978.
- VERES András, A „homo aestheticus”. Kosztolányi Dezső vázlatos pályaképe, Literatura, 2004/3-4, 293-307.
 

12. József Attila

Ajánlott szakirodalom:

TVERDOTA György, József Attila, Bp., 1999.
KENYERES Zoltán, „Magad emésztő”, Irodalomtörténet, 2005, 4.sz., 361-367.
 

13. Változatok a modern prózára (Proust, Joyce, V. Woolf, Krúdy Gyula, Szentkuthy Miklós)

Ajánlott szakirodalom:

- GYERGYA Albert, Marcel Proust, in A francia irodalom a huszadik században,szerk. Köpeczi Béla, Bp. 1974, I. 153-186.
- KENYERES Zoltán, A Proust-recepció körül, in Uő, Korok, pályák, művek, Bp., 2004, 293-310.
- EGRI Péter, James Joyce, in Az angol irodalom a huszadik században, szerk. Báti László és Kristó Nagy István, Bp., 1970, I. 227-245.
- SZEGEDY-MASZÁK Mihály, Virginia Woolf, Az angol irod. a huszadik században, i.m. I 247-262.
- BORI Imre, Krúdy Gyula, Újvidék, 1978. (A Krúdy-effektusok c. fejezet, 104-115.)
- Harmonikus tépett lélek, Réz Pál videobeszélgetése Szentkuthy Miklóssal, Bp.,1994.
- HEGYI Katalin, Szentkuthy Miklós, Bp., 2001.
 

14. Az avantgárd és a neoavantgárd

Ajánlott szakirodalom:

- KASSÁK Lajos, Az izmusok története, Bp., 1972. (Más kiadása is van)
- SZABOLCSI Miklós, A neoavantgarde, in A neovavantgarde, szerk., KRÉN Katalin, MARX József,Bp., 1981, 7-114.
 

15. Kassák Lajos

Ajánlott szakirodalom:

- BORI Imre – KÖRNER Éva, Kassák irodalma és festészete, Bp. 1967.
- RÓNAY György, Kassák Lajos, Bp.,1971.
- ACZÉL Géza, Kassák Lajos, Bp., 1999.
- Tanulmányok Kassák Lajosról, szerk., KABDEBÓ Lóránt, KULCSÁR SZABÓ Ernő,stb, Bp. 2000.
 

VIZSGAIDŐPONTOK:

2009. december 17. 11h

2010. január 7. 11, 14. 11h, 21.11h


« 2009. szeptember 2009. november »